TMI (Végzet ereklyéi) és Infernal Devices sorozat - Hogy is van?

Sziasztok!

Azért írom ezt a posztot, mert már többször felmerült a kérdés a Vörös pöttyös Facebook oldalán és itt is, hogy most akkor a Végzet ereklyéi sorozat hány részes, meg most mi ez az Infernal Devices sorozat? Nos, ennek tisztázására itt a következő poszt:


Először is, a Végzet ereklyéi sorozat jelen állás szerint 6 részes lesz. Az első három már magyarul is megjelent, a negyedik pedig angolul igen, magyarul novemberben jelenik meg, ha minden jól megy. A részek sorrendben a következők:

1. City of Bones (Csontváros)
2. City of Ashes (Hamuváros)
3. City of Glass (Üvegváros)

Ez a három volt az, ami eredetileg trilógiának készült, csak aztán még három lett hozzácsapva. És ezek ugye már meg is jelentek magyarul. :) Eredetileg csak egy plusz negyedik részt tervezett az írónő a lelkesedést látva, amiben Simon történetét akarta lezárni, de aztán rájött, hogy egy könyv nem lesz elég, így igazából olyan, mintha a 6 rész két trilógia lenne. :) Ahogy azt mindjárt láthatjátok, a címekben is látszik, hogy ez úgymond a második trilógia, mert a borítóban és a címekben van különbség.
Nem tudom, hogy ez mennyire tudatos, de észrevettem, hogy míg az első 3 rész címe mind City of, és utána csak egy szó áll, a második 3 rész esetében a City of után minden esetben két szó van. Illetve a borítókon a negyedik résztől kezdve nem egy, hanem két alak lesz látható. A negyedik rész borítóján ez látszik is, hiszen Simon és Clary vannak rajta. :) 
Kicsit eltértem a tárgytól, de akkor jöjjön a következő 3 rész címe, és odaírom mellé, hogy a tervek szerint mikor fognak megjelenni angolul.

4. City of Fallen Angels - Bukott angyalok városa  - Már megjelent angolul, magyarul elméletileg novemberben jön.
5. City of Lost Souls - Elveszett lelkek városa - 2012. május
6. City of Heavenly Fire - Mennyei tűz városa - 2013. szeptember

 Tehát összegezve eddig:
 
Illetve hozzátenném, hogy a Végzet ereklyéi mellé elkezdett egy kiegészítő sorozatot írni Cassie Clare, amit egyelőre trilógiának terveznek. A sorozat címe angolul Infernal Devices (Pokoli eszközök), és a viktoriánus Angliában játszódik, azaz az 1800-as években, tehát jóval a Végzet ereklyéi ideje előtt. Feltűnnek benne a Végzet ereklyéi sorozat főszereplőinek ősei, és mivel ugye Magnus élt már akkor, maga Magnus az egyik főszereplő. :) És sok dolgot meg lehet tudni a múltjáról.
Cassie úgy írja a két sorozatot, hogy megteremti a kapcsolatot a két sorozat között, tehát az Infernal Devices szereplői is feltűnnek még a Végzet ereklyéiben. :) Ezeket a könyveket is leírom.


1. Clockwork Angel - Óramű Angyal - Ez már megjelent angolul, magyarul elméletileg októberben jön.
2. Clockwork Prince - Óramű Herceg - 2011. dec. 6. az angol megjelenés, és már nyilvános a könyv borítója.
3. Clockwork Princess - Óramű Hercegnő - 2012. szeptember-november az előrelátható angol megjelenés


És felmerült még ugye a kérdés, hogy tervez-e az írónő további könyveket az Árnyvadász világban. Nagyon úgy néz ki, hogy igen, de ezzel kapcsolatban egyelőre még semmi konkrét nincs, csak egy interjúban említette Clare a könyveket. Ha érdekel, akkor a következő korábbi posztban megtalálod, mit mondott:
http://deszy-diary.blogspot.com/2011/06/ujabb-arnyvadasz-trilogia.html

Még több infót találhatsz Cassie Clare könyveiről a két címke alatt: TMI -http://deszy-diary.blogspot.com/search/label/Mortal%20Instruments Infernal Devices - http://deszy-diary.blogspot.com/search/label/Infernal%20Devices
Itt találhatsz fordításokat is, kimaradt jelenetekét, vagy Cassie által írt extrákét, és más érdekességeket is! ;)

Oszd meg Google Pluson

A szerző: Deszy

Deszy a bloggerkedést fanfictionökkel kezdte, azután hamar más területre nyargalt. Jelenleg könyves blogot vezet, Cassandra Clare rajongói oldalát, előzeteseket feliratoz, és próbál képben maradni a kedvenc színészei és sorozatai tekintetében is.
    Blogger Comment

1 megjegyzés :

  1. Most végeztem a Bukott angyalok városával. Csak úgy faltam. Fantasztikus a történet és alig várom a folytatást!
    Nagyon tetszik az oldalad, rengeteg hasznos infót tudok szerezni! :) Köszönöm

    VálaszTörlés