Hogyan kezdődött és kik az új gyermekeim?

Oldalt már láthattátok, hogy csatlakoztam egy kezdeményezéshez, amelynek címe: Az Olvasás 7 Hete 2011. A lényeg az, hogy minden héten vannak témák, amikről írni kell, vagyis írni lehet. Amikor végigfutottam a témákon, biztos voltam benne, hogy én is részt fogok venni. Nagyon jó kezdeményezés, és ezáltal ti is jobban megismerhettek engem. Örülnék, ha ti is belevágnátok, mert akkor ugyanezeket én is megtudhatom rólatok. :)
És elérkezett az első hét.

Akkor nézzük, mikről lehet írni a héten!

I. hét (júl. 4-10.)

Az első könyvélmény(ek)
Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni?
Könyvek, amiket utált, de mindenki más szerette
Könyvadoptáció: vegyünk védelmünkbe egy kevésbé olvasott könyvet!


Ha választanom kellene, feltétlenül az adoptációt választanám (annak ellenére, hogy először adaptációt olvastam xD), mert van egy olyan könyv, aminek sanyarú sorsa a mai napig szomorúsággal tölti el a szívemet. De mivel lelkes vagyok, ez az első hét, és most időm is van, úgy döntöttem mindegyikről írni fogok. :)

Az első könyvélmények

Édesanyám is hasonlóan bibliofil, mint én (bár ő rendelkezik azzal a jó tulajdonsággal, hogy minden könyvet végigolvas, akkor is, ha nem tetszik neki annyira), ezért nem is volt kérdés, hogy könyvek között nőttem fel. Fogalmam sincs, mi volt az első könyv, ami a kezembe kerül. Gyanítom, előbb volt könyv a kezemben, mint rágóka. xD Na jó, talán ez azért kis túlzás, de az mindenesetre tény, hogy a házat ellepték a leporellók és a mesekönyvek. Ezek nagyrészt ma is megvannak, várják, hogy nekem és a nővéreimnek szükségünk legyen rá. :)

Néhány könyvre azonban határozottan emlékszem gyerekkoromból. Az én gyerekkoromban is meghatározóak voltak azok a könyvek, amik szerintem mindenki kezében voltak már: Mosó Masa mosodája, Gőgös Gúnár Gedeon, Ablak Zsiráf és a magyar népmesék különböző verziói. Illetve még egy könyv van, amire határozottan emlékszem, és a mai napig nagyon szeretem, ezért is örülök neki, hogy újra kiadták: Mesebolt. Soha nem felejtem el, bár megmagyarázni nem igazán tudom, hogy mit szerettem benne.

 




Volt egyszer egy mesebolt,
abban minden mese volt:
fiókjában törpék ültek,
vízilányok hegedültek.

Öreg anyók szőttek-fontak,
apró manók táncot roptak.
Lidérc ugrált az udvarban,
kaszás pók varrt az ablakban.

A lámpában ecet égett,
az egylábú kettőt lépett,
cégére egy tündér volt:
ilyen volt a mesebolt. 


Ezeken kívül nagyon szerettem a Disney és a Mi Micsoda könyveket, viszont sokáig nem voltam hajlandó olyan könyvet a kezembe venni, amiben nem volt kép. xD De szerintem ez gyerekeknél elég gyakran előfordul.

Ha regényekben gondolkozunk, akkor a Kelének és Vuknak is nekiálltam, de bevallom, egyiket sem olvastam végig. A Kelét az elején abbahagytam (hiába volt benne néhány kép a gólyáról), a Vukot pedig anya fejezte be nekem.

Az első regény, amit végigolvastam, A két Lotti volt. Nem nagyon emlékszem már a részletes történetre, még a szereplők nevére sem, csak arra, hogy tetszett. Az első könyv volt, ami miatt sokáig fenn maradtam. Azt hiszem, tizenegyig olvastam, ami akkor nagyon késő volt. (Jegyzem meg, ezt a jó szokásomat most is őrzöm, ezért nem szabad nekiállnom a könyveknek az ágyban. Az egyéni rekordom nemrég született, amikor is hajnali negyed 6-ig olvastam, és végül nem tudtam elaludni, amikor befejeztem, mert már világos volt, és az ablakom alatt csicseregtek a madarak...)

Viszont, bármennyire tetszett is A két Lotti, az olvasás szeretete még nem következett belőle. A könyveket szerettem, de regényeket ezután sem nagyon olvastam még egy ideig.

Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni?

Nyilván édesanyám adott először könyvet a kezembe, és nagyon benne volt abban is, hogy megszerettem az olvasást. Ráadásul a nem kicsi házi könyvtárunkért is roppant hálás vagyok. (Egy kisebb könyvtár bújik meg házunk különböző pontjain szétszórva, és büszke vagyok rá, hogy már én is több kötettel bővítettem a gyűjteményt.)

Azt a regényt, vagyis inkább regényeket, amik végül rászoktattak az olvasásra, az egyik tanárom adta a kezembe, így szeretem ezt a könyvet számolni az első igazi olvasásomnak, és ennek a tanárnőnek köszönhetem, hogy megszerettem az olvasást. Valószínű, hogy előbb-utóbb mindenképp a bibliofília útjára léptem volna, de a folyamat akkor indult be.

Ami a nagyon meglepő, hogy ez a bizonyos tanárnő nem magyart tanított. Ötödikes voltam, és abban az évben fél évig kellett tanulnom tánc és drámát kötelezően. Két félév tánc és dráma volt nálunk, ötödikben volt az úgynevezett dráma rész, hatodikban pedig a tánc. A tanárnő pedig a drámát tanította. És úgy gondolta, ezt az órát két dologra használjuk: játszunk és olvasunk. A játék részét nem részletezném, de az olvasást igen, mert szerintem mindenhol meg kéne csinálni.

Behozott az órára néhány olyan fiataloknak szóló regényt, ami szerinte mindenkit érdekelt: fiúkat és lányokat egyaránt. Majd elkezdte hangosan felolvasni őket, és az első egy-két fejezet után abbahagyta. Mondanom sem kell, mindannyian kíváncsiak voltunk, hogy mi lesz a történet vége, és rögtön ezután elindultunk a könyvtárba, vagy aki tehette, a könyvesboltba. Az említett könyvek egyébként Louis Sachar regényei voltak, az egyik a Bardley, az osztály réme, a másik pedig Stanley, a szerencse fia. Szabályos lázat robbantott ki az osztályban, mindenki ezeket olvasta, és mindenki ezekről beszélt.

A Stanley volt az első könyv, aminek az olvasását akkor sem hagytam abba, amikor már annyira fájt a szemem, hogy azt hittem, kifolyik. Már anyukám szólt rám, hogy hagyjam abba, de én végig AKARTAM olvasni. Már nem is nagyon emlékszem a történetre, csak egy-egy kép és érzés maradt meg bennem, illetve maga az olvasás élménye. Csak ritkán emlékszem rá, hogy egy könyvet hol, milyen körülmények között olvastam el, vagy éppen milyen napon, de ezt soha nem felejtem el: szombat délelőtt, anyáék ágyában. xD

Ezután egyenes út vezetett a könyvtárba járáshoz, majd a rendszeres olvasáshoz, és végül ide jutottam, ahol most tartok. Azóta kiderült, hogy a Stanley-ből film is készült (még nem láttam), és valahol láttam egy kötelezők röviden kötetben, amitől majdnem szívrohamot kaptam...

Könyvek, amiket utált, de mindenki más szerette

Ez a legnehezebb téma a négy közül. Azt is megmondom, hogy miért. Ha egy könyv nem tetszik, többnyire abbahagyom, nem fejezem be. Tudom, ez rossz szokás, mert lehet, hogy a végére jobb lesz a történet, de ha nem bírom ki, akkor nem erőltetem. Viszont pont ebből kifolyólag ezekről a könyvekről nem merem kijelenti, hogy utáltam őket. Merthogy nem tudom, mi lett a vége.

Viszont ha ezt a kérdést körülbelül 6-7 éve kapom, nem kérdés, hogy mi lett volna a válasz: a Harry Potter. Ami, annak, aki ismer egy kicsit, de nem nagyon, meglepő lehet, hiszen keményvonalas HP rajongó vagyok. Amikor viszont először álltam neki a könyveknek, nem tetszett. Alapvetően negatívan álltam hozzá, lehet, hogy ez is baj volt. Másrészt rettentően idegesített az első fejezet. Vernon bácsi útja a Grunnings-ba, és a fura macska a kerítésen, illetve az, hogy gyakorlatilag több, mint egy teljes fejezeten keresztül nem derül ki, hogy mi a baj Potterékkel... Nos, ehhez nem voltam elég kitartó. És jó szokásomhoz híven, amiről már az előbb szót ejtettem, feladtam. Aztán a Nagy Könyvnek hála, újra kézbe vettem nyolcadik után, mert elhatároztam, hogy elolvasom az első 100 könyvet. (Nem, még mindig nem sikerült, és valószínű nem is fog, mert pl. Micimackótól a falra mászom, és a PetePitét is kinőttem már...) A könnyebbekkel akartam kezdeni, így a lista élén a Harry Potter kötetetek voltak. És hát, tudjuk, hova jutottam... xD (Hadd tegyem még hozzá, hogy azóta az egész Harry Potter sorozatból a Bölcsek köve első fejezete a kedvencem, amit először annyira untam. Milliószor olvastam, sütés közben pedig ezt szoktam hallgatni hangoskönyvben. xD)

Akkor vajon mi lesz a könyv?

Hosszas gondolkozás után Tolkien A Hobbitját választottam. Hogy miért? Mert nem tetszett. Ilyen egyszerű. Simán letettem volna, ha nem lett volna ajánlott kötelező a suliban. Hogy mi volt vele a bajom? Nem tudnám pontosan meghatározni. Bizonyos szempontból nagyon mese volt, mintha már kinőttem volna a stílusát. Más szempontból a történet nagyon is komoly, hiszen a Gyűrűk urából megismert Bilbó történetét meséli el. Igaz ugyan, hogy a Gyűrűk urán sem tudtam magam átrágni, de arról nem jelenteném ki, hogy nem tetszik. A filmet szeretem, és még mindig az olvási listámon van a trilógia, határozott szándékom elolvasni, olyannyira, hogy meg is vettem. De A Hobbit nem az enyém, ez biztos...

Könyvadoptáció: vegyünk védelmünkbe egy kevésbé olvasott könyvet!

Na, akkor elérkeztünk a kedvenc témámhoz a héten. Úgy döntöttem két könyvről is írni fogok, az egyik Meg Cabot egy kevésbé ismert regénye, a másik Cecilia Randall remekműve. Őket szeretném adoptálni, bár az is igaz, hogy igazából csak hivatalossá kell tenni a dolgot, mert már régóta dédelgetem őket. :)

Nos, akkor kezdjük a könnyebb esettel!

Meg Cabotot nagyon sokan ismerik, vagy ha nem, akkor is ismerik, csak nem tudják. Meg Cabot A neveletlen hercegnő naplója sorozat szerzője, az ebből készült filmről, amiben Anne Hathaway játssza a főszereplőt, mindenki hallott már. Ezenkívül ő írta a Hívószám 1-800 sorozatot, amiből egy tévésorozat is készült, Eltűntnek nyilvánítva címmel, amit itthon az Rtl Klub vetített. (Jegyzem meg, szerintem botrányos, hogy elrontották a könyvet...) Ezenkívül társforgatókönyvírója volt a Jéghercegnő című filmnek, és nemrég újabb regényéből készült filmadaptáció a Disney-től, Avalon gimi címmel. (Ezt is nagyon átírták, pedig a könyv jobb.) Ő írta ezenkívül a Mediátor sorozatot (amit szintén szívesen adaptálnék, de ezt azért sokan ismerik.)

A rajongói közül sem mindenki tudja, hogy Meg Cabot romantikus történelmi regényekkel kezdte a pályáját, amiket Patricia Cabot néven publikált. Pár év után viszont átnyargalt az ifjúsági irodalomra, és ekkor vált széles körben ismertté. Viszont két olyan műve is készült, ami ezt a két műfajt ötvözte: a Victoria és a gazfickó, amit sajnos nem adtak ki magyarul, illetve a Nicola és a vikomt, amit szeretnék örökbe fogadni.

A történet az iparosodó Angliában játszódik, főszereplője Nicola Sparks (igen, majdnem olyan, mint Nicholas Sparks xD). Nicola tizenhat éves, és épp abba a korba lépett, amikor elindul az akkori nők és lányok kedvenc sportja: a férjvadászat. Az árva Nicolának már meg is van a választottja: Lord Sebastian Bartholomew. A férfi jóképű, gazdag, és úgy tűnik, osztozik Nicola költészet iránti szeretetében a lánnyal. A lordot mindenki kedveli, csak egy ember van, aki nem így érez: Nicola legjobb barátjának bátyja, Nathaniel, akinél idegesítőbb figurát Nicola nem ismer. A fiú utálja a verseket, állandóan megsérti a lányt, és mindenek tetejében piperkőcnek titulálja Lord Sebastiant. De vajon melyiküknek van igaza? És miért akarja egy rejtélyes vásárló megvenni Nicola vidéki, értéktelen birtokát?

Hogy mit szeretek benne a legjobban? Azt, hogy elképesztően jól ötvözi a történelmi romantikus regényekben szeretett korábrázolást, flörtölést az ifjúsági irodalommal. Nicola egyrészt tipikus bálokba járkáló ponyvahősnő, másrészt érezni rajta, hogy olykor még rácsodálkozik a világra, néha korához illlően naiv, és nem mindig látja át, mi történik körülötte. Akiket még szeretek: a két férfi főhős, Nicola és Nicola barátnője. Első olvasásra kicsit sok volt a lord és a lady, nehezen tudtam követni, ki kicsoda, merre és miért, de ez abból adódhatott, hogy ez volt az első ilyen jellegű könyv, amit olvastam. De ha kitartó vagy, biztosan tetszeni fog. :)

Ami ezzel a regénnyel kapcsolatban még fontos, hogy NE olvassátok el fülszöveget, ha jót akartok, mert minden poént lelőnek benne. 


És akkor most jöjjön a másik regény!

Cecilia Randall olasz írónő, a Hyperversum az első regénye. Viszont pont ebből a két okból kifolyólag sajnos nem ismeri a világ. :( A Hyperversum egy trilógia, magyarul csak az első rész jelent meg.

Már egy-két éve folyamatosan rágom a Kossuth Kiadó fülét, hogy adják ki magyarul a második és harmadik részt is, de egyelőre nem léptünk előre. Gondolom, nem volt túl sikeres az első könyv, de hozzátenném: ez nem a regényen múlott. Ha ugyanez a könyv Vörös pöttyösben jelenik meg, tuti siker. Viszont én is csak egy véletlen folytán akadtam rá. Nem volt túl jó a marketing, és valljuk be, a Kossuth kiadó sem az ifjúsági könyvekkel vált ismertté. Ráadásul a könyv fülszövege borzalmas. Nem árul semmit a történetről, és ez alapján egy Daniel nevű fiú a főszereplő. De elárulom: Nem!

Ami a folytatást illeti, ennek ellenére mindenkinek javasolni tudom, hogy olvassa el! Az első rész is kezelhető viszonylag külön, és nagyon-nagyon izgalmas.

De miről is szól a könyv? A cím alapján valamilyen sci-fit sejthettek, és nem is jártok messze az igazságtól. A történet napjainkban indul, amikor is Daniel és Ian, akik bár nem vér szerinti testvérek, együtt nőttek fel, egy Hyperversum nevű történelmi, szimulációs játékot játszanak néhány barátjukkal. A Hyperversum a százéves háború idején játszódik, és a lényeg, hogy a játékosoknak abban a világban kell virtuálisan élniük. Lehetsz tolvaj, katona, pap vagy bármi más.
Ian történésznek tanul, éppen szakdolgozatát írja egy az 1200-as években élő családról, akik szintén részt vettek a százéves háborúban. Egy eredeti családi krónikát használ forrásnak, amit Guillaume de Ponthieu idejében írtak a családról. A krónika tanulmányozása közben egy miniatúrán lát egy gyönyörű nőt, Isabeau de Montmayeurt, aki Guillame unokahúga.
A lényeg, hogy amikor leülnek játszani, valamilyen különös balesetnek köszönhetően a középkori Franciaországban találják magukat, a százéves háború közepén, angol anyanyelvűként. (Azoknak mondanán, akiknek már rég volt a törióra: a százéves háborúban, ami nem 100, hanem 116 évig tartott, a franciák az angolokkal harcoltak.)
A történet innentől válik izgalmassá: Ian megment egy titokzatos lányt, akiről kiderül, hogy Isabeau. Pontheieu udvarába kerülnek, ahol Ian előbb írnok lesz, majd hihetetlen körülmények között lovaggá válik. Rejtélyek, szerelem, ármány és csaták kísérik őket végig az úton, miközben próbálnak visszajutni a saját világukba.

A történet tényleg nagyon-nagyon izgalmas. Férfiaknak, fiúknak, nőknek és lányoknak is csak ajánlani tudom, mert mindenki találhat benne olyat, ami érdekli: szerelmet és harcot. De egyik sem megy a másik rovására. Én nem szeretem a csaták leírását, de ebben még azt is imádtam. Megelevenedik a bouvines-i csata is, amiről annak idején tanítottak az iskolában. A könyvön sírtam, nevettem, sírva nevettem, izgultam. Tényleg minden érzelmet és értéket felvonultat.

Akik ismerik esetleg Michael Crichton Idővonal című regényét, vagy az ebből készült filmet, annak mondom, hogy ahhoz tudnám hasonlítani, de nekem a Hyperversum jobban tetszett. :)
Mint ahogy azt már írtam, magyarul a második és a harmadik rész sajnos nem jelent meg. És mivel az eredeti is olasz, angolul és németül sem tudtam elolvasni, mert sajnos egyik nyelvre sem fordították le. Életem egyik legnagyobb könyves tragédiája ez, hogy nem tudom elolvasni. :( De a remény hal meg utoljára, remélem, egyszer még a kezembe vehetem.

Kedvcsinálónak néhány rajongók által készített trailer:






Ez volt tehát az első hét, annak a történetével, hogy hol is kezdődött minden és legújabb gyermekeimmel. :)
Oszd meg Google Pluson

A szerző: Deszy

Deszy a bloggerkedést fanfictionökkel kezdte, azután hamar más területre nyargalt. Jelenleg könyves blogot vezet, Cassandra Clare rajongói oldalát, előzeteseket feliratoz, és próbál képben maradni a kedvenc színészei és sorozatai tekintetében is.
    Blogger Comment

7 megjegyzés :

  1. A Hyperversum című könyvet egyenesen nekem találták ki.köszönöm hogy írtál róla!

    VálaszTörlés
  2. Szia Judy!

    Örülök, hogy így gondolod. Tényleg nagyon jó könyv. És nagyon szívesen, csak örülök neki, ha mások is elolvassák! :D

    VálaszTörlés
  3. Tetszik a bejegyzésed, a könyvszereteted kialakulása. Mindenről érdekesen írtál! :)

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Örülök, hogy így gondolod. Jövő héten is várlak vissza! ;)

    VálaszTörlés
  5. Éppen ma végeztem a könyv olvasásával, és hála neked már azt is tudom, hogy még 2 része van. Habár olaszul én sem tudok, hozzád hasonlóan reménykedem a német vagy angol megjelenésben. Ha más nem marad, megtanulok olaszul, hogy el tudjam olvasni :)
    Az első részt pedig én is csak ajánlani tudom mindenkinek, nagyon jó könyv!

    VálaszTörlés
  6. Én majdnem megvettem ezt a Hyperversum könyvet. Csak akkoriban szinte semmit nem tudtam róla, a fülszövegből nem sok minden derült ki (ha jól emlékszem), ráadásul olyan nagy és vastag volt, hogy nem se kedvem, se időm, hogy leüljek beleolvasni. Viszont ennek örülök, hogy olyasvalakinek tetszik, akinek nagyon hasonló ízlése van mint az enyém könyvek terén. Lehet, hogy kiveszem a szabó ervinből és ha nagyon-nagyon megtetszik, akkor megveszem (ezzel is támogatva a lehetséges 2. rész megjelenését :D)
    Egyébként hogy-hogy nem jelent meg magyarul a Victoria és a gazfickó? Hiszen a Nicola és a vikomt végén reklámozzák mint a könyv következő részét.

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Hát, csak biztatni tudlak az elolvasására, ha kiveszed a könyvtárból és nekiszaladsz, írd meg, hogy tetszik, kíváncsi vagyok! :D

    És fogalmam sincs, hogy végül miért nem adták ki. :(

    Pussz:
    Deszy

    VálaszTörlés