Cat Patrick: Forgotten - Úgyis elfelejtem
Ez az első könyv, amit idén
elolvastam. Már csak ezért is megérdemli, hogy írjak róla. Meg
amúgy is sok gondolatom támadt vele kapcsolatban.
Tehát először is a történetről
néhány szóban.
A főhősnő, London egy különleges
problémával küzd: előre emlékezik és visszafelé felejt. Ez
annyit jelent, hogy reggel 4:33-kor akármit is csinál, elfelejti
ami aznap történt, azaz a múltjából semmire sem emlékezik.
Viszont pontosan tudja, hogy mi fog történni vele 10-20 év múlva,
mert éppúgy emlékezik a jövőjére, mint mi a múltunkra. Fogalma
sincs, hogyan ismerkedett meg a barátnőjével, de arra pontosan
emlékszik, hogy évek múlva együtt fognak utazgatni. Épp ezért
London minden este jegyzetet készít, hogy tudja, mire számítson.
Egyszer csak azonban felbukkan egy új fiú, Luke, akit valamiért
nem lát a jövőjében, pedig úgy érzi, fontos szerepet játszhat
az életében.
Na jó, el kell mondanom, hogy imádtam
ennek a könyvnek az alapötletét. Ez az előre emlékezik,
visszafelé felejt dolog nagyon-nagyon jó ötlet. Amint elolvastam,
hogy miről szól a könyv, tudtam, hogy meg kell szereznem.
És összességében nagyon tetszett,
szóval mindenkinek csak ajánlani tudom. Olvastatja magát, mert az
ember végig kíváncsi: miért nem látja Luke-ot a jövőjében, mi
ez az egész temetés, egyáltalán meggyógyulhat-e, és miért van
ilyen állapotban, miért rejtegeti az anyja az apjával kapcsolatos
dolgokat stb.
Nagyon tetszett London és Luke
kapcsolata. És hadd emeljem ki azt a bizonyos levelet, amit Luke ír.
Komolyan mondom, rákerült a kedvenc szerelmes leveleim listájára,
imádtam!
Nagyon jó ötlet volt ez az egész
jegyzet dolog, tényleg így képzelem azt, hogy egy hasonló
problémával küzdő ember hogyan dolgozza fel a helyzetét. És az
is tetszett, ahogyan London próbálja irányítani az életét a
jegyzetekkel: hogy amikor látja, hogy valami nem fontos az életében
vagy valaki megbántotta, egyszerűen nem írja fel jegyzetben, hogy
elfelejtse. Szerintem ez tipikus emberi reakció, és ha tudnánk a
jövőnket, az egész életünket tönkretennénk ilyesmikkel. A
másik pedig az irányítással kapcsolatban: amikor London élete
egy pontján úgy dönt, hogy változtat a jövőn, vagy legalábbis
megpróbál változtatni rajta. Na, ez is nagyon tetszett. Egyrészt
mert szerintem logikus, hogy megpróbálja. Hiszen mi értelme annak,
ha valaki ismeri a jövőt, ha nem próbál változtatni rajta? Mert
különben mi értelme tudni? És egyébként is? Ki az, aki a
borzalmakat látva a jövőben nem akarna változtatni rajta?
Másrészt mert – hála annak, hogy rengeteg természetfeletti
történetet ismerek – mindig foglalkoztatott a jövőlátás
problematikája. Mert én azt gondolom, hogy a jövő a döntéseink
miatt egy folyamatosan változó dolog, ami nincs kőbe vésve. Ha ez
itt nem merült volna fel, még ha csak halványan is, akkor nem lett
volna reális a történet szerintem.
Aztán SPOILER!!! nagyon tetszett,
amikor kiderült, hogy az egyetlen emléke a múlttal kapcsolatban az
öccséhez kapcsolódik. Mert mindent ez változtatott meg az
életében. Én a saját tapasztalatomból is tudom, hogy bizony van
olyan, amikor az ember agya önkényesen töröl dolgokat – vagy
legalábbis elzár –, hogy megkímélje. És ezeket mindig valami
nagy trauma okozza. És oké, tudom, hogy Londonnak autóbalesete
volt, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy nagy szerepet
játszott ebben az egész felejtés dologban az, hogy ez egy védekező
mechanizmus a részéről.
SPOILER vége!!!
Imádtam az apró őrültségeket
benne, mert hihetőbbé tette az egészet: a cipőnézegető játékot,
a fülfestegetés stb.
És akkor megint szeretném
megjegyezni, hogy konkrétan imádom a könyv borítóját! Sokkal jobb, mint az eredeti. Már
amikor először láttam, megfogott. Gratula Egyed Reginának ezúton
is. Bár a neve nincs benne a könyvben, én mindig tudni fogom, hogy
ő volt az elkövető, és ezt el is mondom, minden ismerősömnek!
:D
Na, és akkor jöjjenek azok a dolgok,
amik nem tetszettek annyira.
Nagyon sokáig kicsit kuszának éreztem
ezt az egész mit mikor, hogyan felejt el – ez még tisztább volt
–, és mire emlékszik pontosan. Hogy pl. ha ma felkel, akkor
mennyire előre felejti el az emlékeit. Mármint értem, aznap nem
emlékszik már arra, hogy mi fog történni vele aznap, de azért ez
nagyon sokáig nem derül ki normálisan. Vagy én nem olvastam elég
értően. Szóval ez szerintem kicsit kusza volt.
Aztán valahogy egy csomó dolgot
éreztem kicsit kifejtetlennek. Ezek még nem voltak zavaróak, de
azért érdekelnének. Miért festeget pl. Luke füleket? Csak van
valami oka. Pontosan mi történt Jamie-vel és a tanárral?
A vége felé pedig valahogy mintha
nagyobbak lettek volna az időbeli ugrások, így egy csomó olyan
dolog volt, amivel kapcsolatban kérdőjel maradt bennem, pedig simán
bele lehetett volna írni. SPOILER!!! Mi lett azokkal, akik
elrabolták az öccsét? Pontosan hogyan kereste meg az apját, és
milyen volt az első beszélgetésük? Miért nem látta korábban
Luke-ot a jövőjében és most miért mégis? És egyáltalán,
miért nem volt erősebb az a jelenet, amikor először megismeri
másnap Luke-ot? Aztán ha már Luke... Most akkor mi lesz vele?
Sikerült megváltoztatni a jövőt, és akkor nem fog meghalni
fiatalon? És mikor fognak lefeküdni? (Igen, olyan vagyok, mint
Luke. Engem is érdekel.) És egyáltalán mi van akkor az öccsével?
Oké, találkozni fognak. De hogy reagált az öccse, amikor
kiderült, hogy nem az igazi szülei nevelték? Milyen volt az első
találkozás? Nem mondom, hogy baj, ha egy-két dolgot a
képzeletünkre bíz az író, de ez nekem túl sok volt.
SPOILER vége
Na jó, szóval nagyon tetszik az
alaptörténet, a kivitelezésben azonban találtam egy-két dolgot,
ami mehetett volna jobban. Ennek ellenére tényleg nagyon tetszett,
méltó első könyv erre az évre. :D Ja, és külön értékeltem, hogy nem sorozat. Imádom a sorozatokat, de jó néha önálló könyveket olvasni.
Tessék megszerezni és elolvasni! :))
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése