Szent Johanna Gimi - Olvasom!

Szent Johanna Gimi

A Szent Johanna Gimi már egy ideje kíváncsivá tett. De igazéból akkor figyeltem fel rá igazán, amikor Cortez megverte az Álompasi versenyben Jace-t. Elképzelni nem tudtam, hogy mit tudhat Cortez, amivel kiütötte Jace-t. És akkor már biztos voltam benne, hogy legalább kíváncsiságból nekiállok. Fel is került az idén olvasandó 12-es listámra is, ez a második pipa.

De akkor a sorozatról!

A Szent Johanna Gimi egy budapesti magániskola, ahol Reni, a főszereplő épp most kezdi középiskolás tanulmányait. Kötelező a francia, és mivel magániskola, kisebbek az osztályok (12 fő) és rengeteg program és szakkör van. (Bár nyilván olyan szempontból sem utolsó ötlet a kisebb osztály, hogy 12 főt még csak-csak megjegyez az ember, de egy normális, min. 30 fős osztály életéről írni, ennyi szereplőt mozgatni, ennyi egyéniséget kitalálni lényegesen bonyolultabb feladat lenne.) Tehát Reni épp most kezdi az iskolát, és ennek mindenki által ismert nehézségei a nyakába szakadnak: új osztálytársak, új iskola, új tanárok stb. Az első rész gyakorlatilag arról szól, hogyan is illeszkedik be ebbe a világba, illetve hogyan is zúg bele teljesen a suli legmenőbb kilencedikesébe, Cortezbe.

Na, és akkor a véleményem.

Komolyan kétségeim voltak ezzel a könyvvel kapcsolatban, ezért is váratott magára ennyit. Egyrészt a magyar helyszín miatt – ritkán olvasok ilyet, bármilyen szörnyű is –, másrészt nem az a korosztály vagyok, akiről/akinek szól.

A magam 21 – lassan 22 – évével nem érzem magam öregnek, de már abban a korban vagyok, amikor elkezdhetek nosztalgiázni a gimis évekkel. És sok szempontból én is hasonló dolgokat éltem át, mint Reniék. Én is msn-eztem, én is rajongtam(ok) Johnny Deppért, megéltem a Tokio Hotel korszakot (Schrei!), az emósok aranykorát, a Twilight korszakot, én is Tevecluboztam stb. És igazából pont ezért lehet szerintem nagyon élvezni a könyvet. Konkrétan az a véleményem, hogy a könyvet úgy kellene kiadni, hogy a lap szélén hagyjanak helyet a jegyzetelésre, mert az tuti, hogy folyamatosan eszébe jutnak az embernek az emlékek a saját gimis életéből.

Mert pont ezt tudja nagyon jól: tényleg olyan, mintha a gimiben lennénk és minden napot mi is átélnénk az életéből, mert a legapróbb részletet is megtudjuk, az iskolás szívatásokat, a dolgozatokat, mindent... Valóban olyan, mintha a szereplők élnének, sőt sokszor olyan, mintha mi magunk is ismernénk őket, mert tulajdonképpen ismertük is őket, egyszer régen. Lehet, hogy nem Corteznek hívták, de megvolt a menő srác. Lehet, hogy nem Kinga volt a neve, de megvolt a stréber is. Lehet, hogy nem Virágnak hívták, de megvolt a kívülálló is.

És pontosan azért, mert magyar helyszínen játszódik és magyar szereplőkről szól, az egész valahogy sokkal személyesebb. Merthogy a mi életünkhöz sokkal közelebb áll az egész, mint egy amerikai gimis regény, még akkor is, ha nem jártunk francia magániskolába.

Szóval az egész szinte olyan, mintha a saját gimis éveinket követnénk végig. És ez az, amit imádok benne. Tulajdonképpen kicsit úgy is érzem, hogy lehet, hogy ez a könyv többet tud nyújtani azoknak, akik már úgymond kinőtték, pontosan a nosztalgia miatt.

És akkor amit még nagyon szeretek benne, az a humor. Sokszor hangosan nevettem rajta, és mindezt úgy, hogy abszolút hihető, hogy ezek gimisektől jönnek.

De azért bár nagyon tetszik, vannak vele problémáim is. Az egy dolog, hogy az egész Cortez szál nagyon-nagyon lassú, mert én is voltam távolról rajongó, és a legtöbb esetben a dolog tényleg ilyen lassú, és az esetek nagy százalékában végül nincs is semmi a végén. De valahogy könyvben mégis elég lassúnak érzem. (A második könyv közepén járok, nem kérek spoilereket! :D)

Aztán valahogy ehhez kapcsolódóan. Sok gimis könyvet olvastam már, olyanokat is, amelyek sok éven keresztül mennek végig a főhős életén. Most a Neveletlen hercegnőt hoznám példának. Szóval igen, ott is nap nap után követjük egy gimis életét, de valahogy mindig van valami nagyobb történet minden részre, aminek az ívét végigvezeti a szerző. Az első részben Mia rájön, hogy a menő srác tulajdonképpen egy tapló, a másodikban összejön valakivel, akit nem szeret, a harmadikban összejön Michaellel stb. Tehát minden résznek van valami konkrét története, amit tudsz, azon kívül, hogy a gimis életet nézed. Valami, aminek lehet bevezetése, bonyodalma, megoldása... Na, pontosan ez az, ami hiányzik a Szent Johanna Gimiből. Szépen végigkövetjük Reni minden napját, a legapróbb részletekig, és tudjuk halványan, hogy mi a történet lényege, amiért izgulhatunk (Lásd: összejön Cortezzel?), de valahogy ennyi. A félév végén lezárja a történetet, de ez tulajdonképpen csak időbeli határ. Nem érezni egy történeti szálat, aminek az ívét végigviszi a szerző. Vagy legalábbis én nem érzem. Mert lehet mondani, hogy az első rész arról szól, hogyan is illeszkedik be, de legyünk őszinték, ha tényleg ez lett volna az a bizonyos szál, akkor jóval korábban is le lehetett volna zárni. Nem tudom, mennyire érthető, amit itt összehordok. :)

És akkor még néhány szó két szereplőről, mert muszáj.

Reni. Komolyan, tudom, hogy a főhősnek mindig az célja (mármint a szerző szempontjából), hogy bele tudjunk helyezkedni a történetbe, na de... Komolyan, sok szempontból annyira olyan voltam, mint Reni! Sok szempontból nem, de mégis nagyon tudtam vele azonosulni. Az meg, hogy néha hülye – nagyon hülye –, annyira nem meglepő, mivel ez egy tinitörténet.

Ami viszont Cortezt illeti... Jó, jó... De ennyi alapján még mindig fel nem foghatom, hogyan verte kenterbe Jace-t az álompasi versenyen. De tényleg. Lehet, hogy a későbbi részekben még nyálcsorgatóbb lesz, de egyelőre Jace-t sokkal-sokkal-sokkal jobbnak érzem.

Na, akkor ennyit a Szent Johanna Gimiről. Olvasom tovább, aztán ha valami újdonságot hoz a folytatás, majd még írok róla. :)

Oszd meg Google Pluson

A szerző: Deszy

Deszy a bloggerkedést fanfictionökkel kezdte, azután hamar más területre nyargalt. Jelenleg könyves blogot vezet, Cassandra Clare rajongói oldalát, előzeteseket feliratoz, és próbál képben maradni a kedvenc színészei és sorozatai tekintetében is.