Fényemberek

Sziasztok!

Nem igazán szoktam itt könyvajánlót írni, csak nagyon ritkán. De most egyszerűen kikívánkozik belőlem. Épp most fejeztem be Szurovecz Kitti Fényemberek I. A fény hagyatéka című könyvét, és egy szóval összefoglalva: IMÁDTAM. Nem véletlen, hogy nem szoktam könyvajánlókat írni, mert ha valamit imádok, akkor általában csaponganak a gondolataim a sok érzelem miatt, ha pedig nem, akkor nem is írnék róla... És a kritizálásban nem vagyok túl jó: valami vagy tetszik, vagy nem. 

Szóval, akkor kezdeném néhány szóval az írónőről. Szurovecz Kittiről sokáig semmit sem tudtam... Aztán kiderült, hogy a Könyvmolyképző Kiadó kiadja Spirit Bliss regényét, és nem csak az övét, hanem két másik tehetségét is. Egyikük Benina volt, a másik pedig - talán mondanom sem kell - Szurovecz Kitti. Bevallom, először csak Spirit és Benina könyveit olvastam el, mert bár Spirit könyvének témája annyira nem állt hozzám közel, őt magát imádtam, Benina esetében pedig a történet fogott meg. Akkor a Gyémántfiú még nem került a kezembe (azóta ezt pótoltam). Nem is olyan rég azonban mindhármuknak megjelent a második (vagyis Kitti esetében a harmadik) könyvük, és közös könyvbemutatót rendeztek. Ekkor gondolkoztam el, hogy Kitti könyvét is meg kellene vennem, és mivel a Fényemberek története jobban tetszett, mint a Gyémántfiúé úgy gondoltam, miért is ne? 
A könyvbemutatón aztán találkoztam is velük, mind nagyon kedvesek voltak. És hazavonatoztam a dedikált példányaimmal. A Fényembereknek tegnap álltam neki, és ha azt nézitek, hogy már be is fejeztem, úgy hogy holnap vizsgázom... Nem tudtam letenni. :D

Akkor a történetről. Jane Andrews a new york-i huszonévesek átlagos életét éli, vagyis figyelembe véve, hogy nem jár bulizni és szórakozni, nem is annyira átlagosat. Azonban ennek az átlagos életnek vége szakad, amikor beleesik egy liftaknába. Az életét egy csodálatosan különleges szempárral rendelkező férfi menti meg, aki ezután még több balesetnél is megjelenik, hogy megóvja őt. Chris, mert hogy így hívják, különleges lény, úgynevezett Fényember. Az ő feladatuk, hogy a halottakat továbbsegítsék a túlvilágra. (Csak hogy kicsit leegyszerűsítsem a dolgot.) A Fényemberek nem szerethetnek bele halandókba, azonban Chris szerelembe esett Jane-nel, és ezért megtagadja feladata végrehajtását: nem hagyja szerelmét meghalni. És így kezdetét veszi Jane és Chris tiltott szerelmének kalandos története.

Sok fantasyt olvastam már, mindenféle fajtáját, a klasszikus Gyűrűk ura stílusútól kezdve, a Harry Potteren, Twilighton, Percy Jacksonon keresztül a paranormális romantikus regényekig, de ez a történet most felkerült a kedvenceim közé. Tele van nem várt fordulatokkal. Elég jó vagyok abban, hogy kitaláljam előre, mi fog történni, a barátnőm mindig nevet is rajtam, hogy minek olvasom el a regényeket, ha úgyis tudom előre, hogy mi lesz a vége, de ennél a történetnél ez nem sikerült. (Persze azért volt olyan szál, amire rájöttem már elég hamar. :P) Elejétől a végéig ittam Kitti minden szavát. Voltak benne tragikus, szörnyű részek, volt, hogy elvesztettem a reményt a boldog végben, volt benne szerelem, barátság, gyűlölet, kétségbeesés, vágyakozás, sajnálat, rejtély... El sem tudom mondani, mennyi minden. 

Ha valamit muszáj lenne mondanom hibájának, talán az, hogy Jane kicsit sokat sír, de hát istenem, ki ne tenné a helyében!

Összességében imádtam, úgy ahogy volt! Azért is tettem kivételt (és hordtam itt össze este 11-kor mindenfélét össze-vissza), és azért írtam meg ezt a posztot, hogy minél többen megvegyétek és elolvassátok ezt a könyvet, mert nagyon megéri!

És végül megmutatom az én saját dedikált példányomat:


Ja, és így a végén eszembe jutott, hogy ezt még hozzáfűzném, hátha érzékelteti, mennyire letehetetlen a könyv. Holnap számvitel zh-t írok, de én marha nekiálltam olvasni, és hadd ne mondjam, ki se nyitottam a könyvet... Szilárd elhatározásom volt, hogy nem engedek a csábításnak, és most tanulni fogok, és csak egy pár oldalt olvasok el belőle, ízelítőnek. Nos, ebből annyi sikerült, hogy este 11-ig Fényembereket olvastam... Hogy mi lesz holnap a zh-n azt nem tudom, de talán jobb is így... xD
Oszd meg Google Pluson

A szerző: Deszy

Deszy a bloggerkedést fanfictionökkel kezdte, azután hamar más területre nyargalt. Jelenleg könyves blogot vezet, Cassandra Clare rajongói oldalát, előzeteseket feliratoz, és próbál képben maradni a kedvenc színészei és sorozatai tekintetében is.
    Blogger Comment

5 megjegyzés :

  1. szia!!
    ellehet olvasni 1 12 éves lánynak??
    előre is kössz a válaszodat <3

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Hm... Ez egy érdekes kérdés. Soha nem voltam jó annak megítélésében, hogy melyik korosztály számára mi olvasható, és mi nem, mert ez szerintem nagyban emberfüggő is.
    Most a kedvedért rákerestem, hogy hány éves kortól ajánlják, és azt írják, hogy 16.

    Ennek az okai valószínűleg az erotikus jelenetek lehetnek, illetve egy olyan jelenetet tudok mondani, ami talán kicsit véresebb, de szerintem nem olyan vészes.

    Én simán elolvasnám, ilyesmi nem tartana vissza, mert egyébként viszont nagyon jó könyv.
    De mint azt írtam, ez szerintem nagyban emberfüggő, szóval nem igazán merem vállalni a felelősséget azért, hogy megkövezzen egy szülő, amiért túl durva könyvet ajánlottam a lányának.

    Amit még javasolni tudok, hogy olvass bele, az első 65 oldal elérhető a Vörös pöttyös Facebook oldalán. Itt a link: http://konyvmolykepzo.chr.hu/wg3/files/download/10/fenyemberek.pdf

    Üdv:
    Deszy

    VálaszTörlés
  3. szented fiuk olvvashatják mer az vok?

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok. Valaki el tudná küldeni nekem ennek a könyvnek a részeit pdfbe?

    VálaszTörlés
  5. Az email címem fancsiszoszi19@gmail.com

    VálaszTörlés