Most pedig következzen egy kis részlet a Matched című regény első fejezetéből. :)
Most, hogy megtaláltam a módot a repülésre, melyik irányt válasszam az éjszakába? A szárnyaim nem fehérek és nem tollból vannak; zöldek, zöld selyemből, megremegnek a szélben, és meghajolnak, amikor mozdulok – először körbe, aztán egy vonalba, végül a saját találmányom alakjába. A feketeség mögöttem nem aggaszt, ahogy a csillagok sem előttem.
Nevettem magamon, a képzeletem bolondságán. Az emberek nem tudnak repülni, bár a Társadalom előtt voltak mítoszok, amik olyanokról szóltak, akik tudtak. Egyszer láttam egy festményt róluk. Fehér szárnyak, kék ég, arany körök a fejük fölött, szemük meglepetést tükrözött, mintha nem hinnék el, hogy a művész így festette meg őket, mintha nem tudnák elhinni, hogy a lábuk nem érinti a talajt.
Azok a történetek nem voltak igazak. Tudom. De ma éjjel könnyű volt erről megfeledkezni. A légvonat egyenletesen suhant végig a csillagos éjszakában, és a szívem olyan hevesen vert, hogy abban a pillanatban úgy éreztem, felszárnyalhatnék az égbe.
- Min mosolyogsz? – kérdezte Xander, ahogy elegánsan lesimítottam a zöld selyemruhám ráncait.
- Mindenen – válaszolom neki, és ez az igazság. Olyan régóta várok már erre: a Pár Bankettem. Ahol megláthatom, először, annak a fiúnak az arcát, aki a Párom lesz. Ez lesz az első alkalom, hogy hallom a nevét.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése