Vége a Titanic hétvégének - Látogatási rekord - Szavazás

Sziasztok!

Nos, ahogy már bizonyára olvastátok, vagy ha nem is, rájöttetek, véget ért a Titanic hétvége. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon élveztem. Igaz, sok melóm volt vele, beleértve a keresgélést és a feltöltögetést is, de én úgy gondolom, megérte. Több bejegyzés született ezen a két napon, mint átlagosan egy hónapban szokott. Ami azért nem semmi. (Ez hozzávetőleg 150 Titanicos bejegyzést jelent, illetve még ugye voltak a Pottermore-os posztok is.) Csak érdekességként hadd mondjam el, hogy tegnap annyi bejegyzés született, hogy a Blogger már nem akarta elhinni nekem, hogy nem robot vagyok, és minden egyes bejegyzésnél külön ki kellett töltenem egy captchát (tudjátok, amikor random számokat, betűket kell lemásolni a képekről), hogy igazoljam, valóban nem csak spamelni akarok. :)

A Titanic hétvége első napján is látogatási rekord volt, és most először átléptük a napi 1000 látogatásos álomhatárt. Szombaton egészen pontosan 1154 látogatás született. És örömmel jelenthetem, hogy tegnap sikerült még ezt is megdönteni! Bizony ám. Vasárnap összesen 1299 látogatás volt, azaz épphogy csak nem értük el az 1300-at!!! Ami egész egyszerűen megdöbbentő, főleg annak tükrében, hogy egy átlagos napon 2-3-400 látogatás szokott lenni, és a rekord múlt héten még valahol 600 körül volt.

Azaz ha összesíteni akarjuk a dolgokat, akkor a Titanic hétvégén, a két nap alatt összesen 2453 látogatás volt! :O Nagyon szépen köszönöm mindenkinek!

Ezek alapján én úgy ítélem meg, hogy a tematikus hétvége szerintetek is jó ötlet. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy nektek hogy tetszett a Titanic hétvége, és hogy szeretnétek-e még hasonlót. Ezért ki is tettem két szavazást, amelyeket jobb oldalon fent találtok, és nagyon örülnék, ha ti is szavaznátok. Az egyik kérdés a Titanic hétvégére vonatkozik, a másik pedig arra, hogy jó ötletnek tartjátok-e, hogy legyen még tematikus nap/hétvége. Szóval mindenkit kérek, aki olvassa a blogot, hogy mondja el a véleményét!

Ezt természetesen kommentben is megtehetitek, és ha van ötletetek, kívánságotok, hogy milyen témában szeretnétek esetleg tematikus napot, hétvégét, akkor bátran írjátok meg! Minden javaslatnak örülök. Azt nem tudom ígérni, hogy mindet meg is valósítom, de azért igyekszem. :) Természetesen ha egy témát nem ismerek, arról nehezen tudok bejegyzéstömeget írni. :) Ez azt hiszem, érthető.

Végül szeretnék még utoljára visszatérni kicsit a Titanic témára. Mivel most volt a Titanic elsüllyedésének 100. évfordulója, természetes, hogy minden nagyobb hírportál és oldal foglalkozott a témában, már csak azért is, hiszen minden oldal megtalálhatta a profiljához illő választást a témában: a Titanickal könyvek, filmek, dokumentumfilmek, vicces videók, képek, zenék armadája foglalkozik. És én is tisztában voltam vele, hogy rengeteg információ áll rendelkezésre a témában, de hogy ennyire sok, azt álmodni sem mertem. Töredékét sem osztottam meg annak, amit találtam, főleg időhiányból fakadóan.  A bejegyzéseim nagy része képekből vagy videókból állt, de ha nem Titanic hétvégét, hanem Titanic évet tartunk, akkor talán képes lettem volna rá, hogy a rengeteg történetet és érdekességet meg is írjam nektek. Annyira részletes információk vannak, hogy azokról az áldozatokról, akiknek a testét megtalálták, még azt is tudjuk, hogy mit viselt a katasztrófa idején. Legtöbbjükről tudjuk hány évesek voltak, miért utaztak a Titanickal, volt-e családjuk. És akkor még ott vannak a túlélők érdekes történetei, és azoké, akik a Titanickal utaztak volna, de valamiért mégis voltak olyan szerencsések, és nem szálltak fel. Ezenkívül még a mai napig születnek feltételezések, hogy mi okozhatta a katasztrófát: délibáb jelenségtől kezdve a kapitány felelőtlenségén keresztül a rosszul megtervezett hajóig minden szóba került már.

A Titanic több, mint 100 éve varázslatban tartja az emberek. Igen, azt írom, hogy több, mint 100 éve, mivel már jóval az indulása előtt is elvarázsolt mindenkit. Évtizedekkel a tervezés előttről jóslatok kerültek napvilágra, amelyek kísérteties pontossággal előrejelzik a katasztrófát. Aztán ott volt a hajó megálmodása, kivitelezése. A Titanic legendája három évszázadot megélt már, és valószínűleg még többet meg is fog. Az ember próbál magyarázatot találni a megmagyarázhatatlanra, és ez sosem fog változni.

Végül pedig még egy utolsó gondolat, ami tegnap merült fel bennem, amikor néztem a Titanic film végét. Tudjátok, hogy mi tetszik még benne, amire eddig nem is gondoltam konkrétan?





Lehet sokat kritizálni, hogy Rose miért hagyta ott Jacket, meg hogy simán elfértek volna ketten is azon az ajtódarabon stb. Viszont tudjátok, mit mutat meg mégis a film? Azt, hogy a szeretteid elvesztése után is tovább lehet, sőt tovább kell élned, mert ők is azt akarnák, hogy folytasd. Hogy próbálj meg boldogan élni. Rose magába zuhanhatott volna, feladhatta volna, de tudta, hogy Jack is azt akarta, hogy ne adja fel. Ezért erős maradt, felépítette az életét, megvalósította az álmait. Élt. Aztán amikor meg kellett halnia, békével fogadta a halált, boldogan. Függetlenül attól, hogy hiszünk-e a mennyországban vagy sem, ez követendő példa. Küzdeni kell és élni kell. 
Oszd meg Google Pluson

A szerző: Deszy

Deszy a bloggerkedést fanfictionökkel kezdte, azután hamar más területre nyargalt. Jelenleg könyves blogot vezet, Cassandra Clare rajongói oldalát, előzeteseket feliratoz, és próbál képben maradni a kedvenc színészei és sorozatai tekintetében is.
    Blogger Comment

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése