Megvan a Szürke ötven második részének rendezője?


James Foley tárgyalásokat folytat, hogy ő rendezze A szürke ötven árnyalata trilógia második részét. Ez már biztos. 


Nem hivatalos információk szerint ő lehet a befutó, ha a tárgyalások jól sikerülnek. Sőt, már azt is pedzegetik, hogy lehet, hogy nem csak a második, hanem a harmadik filmnek is ő lehet a rendezője. 

Az első részért felelős Sam Taylor-Johnson még márciusban szállt ki a projektből, és ebben nagy szerepet játszhatott az is, hogy már A szürke ötven forgatása alatt is nagyon sok konfliktusa volt a szerzőnővel, E. L. Jamesszel.

És ha már E. L. James... Az írónő férje, Naill Leonard ezután csatlakozott a projekthez, ő írja ugyanis a film forgatókönyvét. (Egy ideig pletykálták, hogy maga az írónő venné a kezébe a dolgot, de végül is nagy eséllyel így is több beleszólása lett a forgatókönyvbe, mint az első résznél volt.)

Na de vissza James Foleyra! A hírek szerint a filmesek figyelmét a thrillerrendezései keltették fel, ebből akár arra is lehet számítani, hogy jobban kidomborítják majd a bűnügyi szálat a történetben. 

A film második részének bemutatója 2017 februárjára várható, míg a harmadiké a következő év Valentin-napjának környékén robbanhat.
Oszd meg Google Pluson

A szerző: Deszy

Deszy a bloggerkedést fanfictionökkel kezdte, azután hamar más területre nyargalt. Jelenleg könyves blogot vezet, Cassandra Clare rajongói oldalát, előzeteseket feliratoz, és próbál képben maradni a kedvenc színészei és sorozatai tekintetében is.
    Blogger Comment

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése