Napi filmes hírek

Sziasztok!

Két filmes hírt is hozok mára, egyik jobb(?), mint a másik.

Nem tudom, ti annak idején hogy voltatok vele, de én világ életemben (mármint amióta először láttam :D), nagy Múmia rajongó voltam. Egyrészt imádom Egyiptomot, másrészt a film szereplőit, harmadrészt pedig magát a filmet. A folytatásokat is láttam, azokat is szerettem/szeretgettem, de egyik sem tudott olyan mély nyomot hagyni bennem, mint az első rész. (Őszintén, ki nem szerette Brendan Frasert és Rachel Weisz-ot benne? Meg az idegesítő Jonathant?)

Na, a dolog hír része pedig most jön. Szó volt róla, hogy készül egy negyedik rész is, de végül a készítők máshogy döntöttek. Most kapaszkodjatok! Nem negyedik rész készül, hanem újrakezdik az egész történetet. Azaz nem negyedik rész készül, hanem az első újra, új szereplőkkel. 

Én egyelőre nem tudom elképzelni a történetet új köntösben, annyira szeretem az eredetit, de majd meglátjuk. Mindenesetre annyit tudunk, hogy a készítők azt ígérik, a film sötét lesz és félelmetes. 



 
A másik hír egy ennél könnyedebb, és számomra kicsit vidámabb is. A Nagyfiúk című Adam Sandler filmhez készül a folytatás! Én az első részt is imádtam, remélem, nem rontják el a másodikat sem. És a hírek szerint a filmben szerepet kap Taylor Lautner is, a nagy ötös ellenlábasaként. Kíváncsian várom a részleteket! :)
Oszd meg Google Pluson

A szerző: Deszy

Deszy a bloggerkedést fanfictionökkel kezdte, azután hamar más területre nyargalt. Jelenleg könyves blogot vezet, Cassandra Clare rajongói oldalát, előzeteseket feliratoz, és próbál képben maradni a kedvenc színészei és sorozatai tekintetében is.
    Blogger Comment

3 megjegyzés :

  1. "a nagy ötös ellenlábasaként"
    Mi volt a forrásod? Érdekelnek a részletek :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Ez volt a forrásom, de a történetről még nem sok mindent tudni, ezt is csak a madarak csiripelték. :)
    http://www.nextmovie.com/blog/taylor-lautner-grown-ups-2/

    VálaszTörlés