Gondoltam, ezen az oldalon is megosztom az örömöm, habár nem szoktam itt túl gyakran a fanficiton történeteimmel foglalkozni. :)
Akkor bemásolom, amit egy másik blogomon már közzé tettem:
Na jó, ez egész egyszerűen elképesztő, és el se merem hinni. Évek óta olvasok fanfictionöket, és két éve én magam is írogatok, bár csak az utóbbi időben veszem igazán komolyan a dolgot. Tavaly nyáron kezdtem el írni életem első Harry Potter fanfictionjét, mert addig nem mertem nekiállni. Féltem, hogy nem lesz elég jó, hogy csalódni fogtok bennem, és én is csalódni fogok magamban. Féltem, hogy a karakterek nem lesznek hűek az eredetihez, hogy a hangulatot nem tudom visszaidézni, és nem leszek képes belevinni a történeteimbe azt, amit én a legjobban szeretek Rowling történetében: a részleteket.
Emlékszem, a fanficek között böngészgetve gyakran akadtam olyan írókra, akik valamelyik évben megnyerték az Arany Főnix díjat, és a gyönyörű nyeremények ott figyeltek az adatlapjaikon. Áradt belőlük a szeretet és az elismerés, és mindig arra gondoltam, hogy igen, ők már biztosan tudnak, és letettek valamit az asztalra.
Amikor elindult idén az Arany Főnix Díj jelölési fázisa, most először én is izgulhattam, és ezt el sem akartam hinni. Persze a fő történetem, az Egy Dursley Roxfortban nem indulhatott, hiszen az első fejezetet már korábban publikáltam, azaz nem 2011-ben kezdtem el feltenni. Kicsit sajnáltam a dolgot, de azzal a pozitív érzéssel tettem ki a linket a Facebook oldalamra, hogy novelláim azért vannak, és már a jelölésnek is nagyon örülnék. Ezenkívül reméltem, hogy az olvasóim szavaznak majd, és ha nem is nekem, de egy másik szerzőnek örömet okoznak majd. Nem titkolt vágyam és célom volt ezenkívül, hogy idén már indulhatok a Végzősökkel is. :)
A jelölőfázis végül lezárult, és két kategóriában is jelöltétek az Egy Dursley karácsonya című szösszömet. Az egyik a Legjobb saját szereplős történet volt, a másik pedig a Legjobb saját főszereplő volt. Persze tudtam, hogy a jelölést nem csak a novellának, hanem a folytatásos Egy Dursley Roxfortbannak is köszönhetem, nagyon-nagyon jól esett a dolog, és ebben meg is nyugodtam. Elújságoltam nektek is Facebookon, és megköszöntem a támogatást.
Amikor elkezdődött a végső szavazás, kezdetben egyszer vagy kétszer még megosztottam a linket, de látva a többiek műveit, úgy gondoltam, esélyem sincs. Bevallom, én magam nem is szavaztam, mert minél többet végigolvastam a művek közül, annál kevésbé tudtam volna dönteni.
A szavazás lezárult, ma pedig eredményt hirdettek. Meglepő nyugodtsággal mentem fel az oldalra, mert azt hittem, az esélytelenek nyugalmával indulok. Azért reméltem, hogy talán valamelyik kategóriában legalább nem a legutolsó helyre kerültem, de ennyi.
És akkor következzen az eredményem:
Bizony! NYERTEM!!!
Most pedig itt ülök, sokkos állapotban, endorfinnal telve, a vérem elképesztő gyorsasággal száguldozik az ereimben, a szívem pedig majd kiesik a helyéről. Alig tudok írni, de most először örülök neki. :)
Először is szeretnék gratulálni minden jelöltnek és nyertesnek, tudom, milyen fantasztikus történetek kerültek ki a kezeitek közül, mert én magam is olvastam őket, és azt is tudom, milyen kemény munka volt, és mennyi időt fektettettek abba, hogy boldogságot csempésszetek a fanficolvasók hétköznapjaiba.
Másodszor szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy évek óta lebonyolítják ezt a szavazást, zseniális ötlet és elképesztően jó megvalósítás. Hatalmas elismerés és öröm nekünk, szerzőknek, hogy kitaláltátok ezt! Le a kalappal előttetek!
És harmadszor (hiszen tudjuk, hogy a három milyen gyönyörű és misztikus szám) szeretném megköszönni Nektek, az olvasóimnak, hogy itt vagytok, olvastok, kommenteltek és támogattok engem ezen a néha göröngyös, de rendkívüli boldogságot okozó úton! A ti biztatásotok nélkül nem tartanék most itt, ebben teljesen biztos vagyok. Köszönöm azoknak, akik szavaztak, és ezzel a dobogó felső fokára juttattak! Szóval köszönöm Nektek! :D Ha most Oscar-díjátadón lennénk, nektek ajánlanám őket! :))
Ja, és hadd mondjam el még így a végén, hogy bár elfogult vagyok, az idei díjak elbűvölően szépek. Nem tudom, ki tervezte őket, de csak gratulálni tudok, és megköszönni, hogy ezek a csodák kerülhetnek az adatlapomra!
Szóval mindenkinek köszönöm, és ígérem, nem hagyom abba az írást! Remélem, sok olyan történettel tudlak még megajándékozni titeket, amiket ennyire fogtok szeretni!
Az Egy Dursley Roxfortban rajongóknak pedig:
Dahlia élt, él és élni fog! ;)
Pussz:
:'Deszy
Na, ő lett volna az! :D Ha esetleg valakit érdekelnek a Harry Potter témájú fanficjeim, akkor irány a http://hpfic.blogspot.com, akkor hajrá! :D Csak egy kattintás! :)
Na, ő lett volna az! :D Ha esetleg valakit érdekelnek a Harry Potter témájú fanficjeim, akkor irány a http://hpfic.blogspot.com, akkor hajrá! :D Csak egy kattintás! :)
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése