Hunger Games film - Vélemény

Sziasztok!

Na, épp most értem haza a Hunger Games premier előtti vetítéséről, és akkor következzen a véleményem.

Először is le szeretném szögezni, hogy nekem tetszett. Kicsit visszahozza a könyv hangulatát, de szerintem annál sokkal sötétebb, sokkal "felnőttebb" lett. Nekem nem teljesen azt nyújtotta, mint a könyv. Ez is nagyon tetszett, és a könyvet is imádom, de ha választanom kell, még mindig azt mondom, hogy a könyv. De mivel a film eléggé más (bár félre nem értsetek, nagyon is hű a könyvhöz), nehéz az összehasonlítás. Ezt pontosabban nem tudom elmagyarázni, vagy legalábbis nagyon nehéz, úgyhogy nézzétek meg ti is, és akkor majd megértitek, mire gondolok.

A film abszolút hű maradt a könyvhöz, tényleg csak néhány dologba nyúltak bele, és persze abba, amire számítani is lehetett, hogy nem csak Katniss szemén keresztül látjuk az eseményeket (bár főként igen), így betekinthetünk kicsit a kulisszák mögé is. (Elég sok a Snow elnökös és Senecás rész.)

Ami a Kapitóliumot és a kapitóliumi embereket illeti, le a kalappal a készítők előtt. De tényleg. Amit csináltak, az egyszerűen lenyűgöző. Ezt persze már a képekből is tudtuk, de most már hivatalos. Oscart a látványtervezőknek és a sminkeseknek! De komolyan. (Mondom ezt úgy, hogy én nem teljesen így képzeltem a Kapitóliumot.)

Aztán, amit még spoilermentesen el tudok mondani, hogy a zenéje csodálatos. Igazából nem figyeltem rá külön oda, de mindenhol pont olyan volt, mint amilyennek lennie kellett. Hozzátenném még, hogy elég sok olyan jelenet volt, ami alatt nem volt semmilyen aláfestő zene. Hanem csak és szigorúan az, amit látsz. Talán ettől is lett sokkal reálisabb, hihetőbb a dolog. Attól vált igazán drámaivá rengeteg jelenet, hogy csend volt. A végén az Abraham's daughter nekem a kedvencem, elképesztően jól eltalált szám, mind dallamában, mind a szöveg tekintetében. (Az morbid, ha nekem tetszik? xD)

Színészek. A Liam Hemsworth és/vagy Gale rajongók nem lesznek annyira boldogok, mert bár Gale többet szerepel, mint a könyvben, Peeta mellett labdába sem rúghat. Jennifer Lawrence tényleg zseniális, pedig amikor kiderült, hogy ő lesz Katniss, én nem örültem neki. (Talán az egyetlen gondom még mindig az, hogy idősebbnek tűnik, mint amennyi Katniss, mert hát az is.) Josh Hutchersont imádom, bár egészen őszintén én szívesen láttam volna többet belőle. (Csak összehasonlításként mondom, hogy ha majd nézitek, ahhoz képest, hogy Peeta milyen keveset szerepel, Caesar Flickermanből és Senecából nagyon sokat kapunk, és nekem a Snow elnökös jelenetekből is kicsit sok volt.)

Amit még esetleg elmondanék, hogy a film tényleg nagyon hosszú. Ez persze egyrészt jó, mert tényleg könyvhű, másrészt nem tudom, hogy ez mennyire hosszú valakinek, aki nem olvasta, és várja, hogy legyen már valami tényleg izgalmas.

Spoiler nélkül mondanám, hogy a lángoló pár jelenet elképesztő volt, viszont azt hittem, a 'May the odds ever be your favor' már a könyököm jön ki, ha 15x nem hallottuk, akkor egyszer sem. Meg ami még meglepett, hogy viszonylag kevés hangsúlyt fektettek a kitűzőre, mert bár sokat szerepelt, nekem a) nem jött át, hogy a girl on fire kifejezésen kívül ez Katniss védjegye és b) ha a ruhája belsejére volt tűzve, hogy a fütyfürüttybe lesz ebből igazi jelkép? o.O

Ami viszont nagyon tetszett, az az, ahogyan megoldották, hogy értsük Panem múltját és történelmét, és hogy miért van ez az egész.

Ja, a feliratról annyit, hogy van benne néhány förtelmes helyesírási hiba, és a Rue-t és a Foxface-t hagyták eredetiben, nem lett belőlük Ruta és Rókaképű. Ami annak tükrében is meglepő, hogy a mockingjay-t fecsegőposzátára fordították, tehát feltételezem, hogy a felirat készítője ismerte a könyvet. (Legalábbis nagyon remélem.) Így kicsit olyan volt, mintha a Foxface a csaj neve lenne, nem pedig egy "gúnynév", amit Katniss talált ki neki.

Na, és akkor most következzen a spoileres rész csak saját felelősségre! Ha elolvasod, vállalod a következményeket, hogy konkrétumokat is megtudhatsz, így vagy akkor olvasd el, ha már láttad, vagy ha vállalod, hogy sok dolog nem lesz meglepetés!

SPOILER!!!!!

Na, akkor kezdődjenek a részletek!

Az elején a szöveges kezdés szerintem nagyon ötletes megoldás volt, mert egyrészt "kényszerített", hogy tényleg odafigyelj, másrészt épp elég információt csepegtetett ahhoz, hogy megértsük, hogy ez az egész most akkor miért van, hol van, mikor van stb. Azután később újabb részleteket tudunk meg, legtöbbször Snow elnök közbenjárásával, például a videóban, amit az Aratáson levetítenek, vagy beszélgetésekben. (Itt írom le, mielőtt még elfelejtem, hogy az Aratáson levetített film elképesztően jó volt, ötletnek sem utolsó, és tényleg sokat segít a megértésben, ha nem tudod, mi fán terem ez az egész.)

A kezdő képsoroktól engem konkrétan kirázott a hideg. A tizenkettedik körzetre nincsenek szavak. De tényleg. Bármilyen szörnyen hangzik, nekem végig Auschwitz járt a fejemben. És ezt most a film szempontjából dicséretnek szánom, mert tényleg elhittem, hogy szegények, hogy nyomorognak, hogy egyik napról a másikra élnek. És ebben a képben zseniális kontraszt volt a cuki rózsaszín topánjában tipegő Effie.

Az altatódal, amit Katniss énekel, szintén nagyon jó ötlet, és főleg azért, mert ez a dal jön majd vissza, amikor Ruta (a feliratban hagyták az angol Rue-t, de én Rutának hívom) meghal.

A fecsegőposzátás kitűzős megoldás tulajdonképpen tetszett, valóban nem volt szükség még egy szereplőre, és így kicsit még jobban kötődik Katnisshez, mert érdekesebb a története, és Primhez kötődik. Ha már kitűző, akkor megint csak hangsúlyozni tudom, hogy bár rengeteget mutogatták, pont a lényeg maradt el: hogy a kapitóliumi és a körzetbeli nézők lássák. Hiszen Cinna úgymond rejtett helyre tűzi fel neki, mintha nem vihetné magával, aztán a végén sem mutatják rendesen a kapitóliumiaknak, konkrétan csak Snow tesz rá megjegyzést.

A sorsolás hangulatát nagyon jól eltalálták, tényleg hátborzongató lett, teljesen visszaadta azt, amit a könyv. És az is nagyon jó volt, ahogy az egész kenyeres dolgot megoldották, hiszen a könyvben sem tudjuk rögtön, hogy miről is van szó. A filmben egy pillanatra bevillan Katnissnek, aztán később megint néhány másodperc, aztán megint, és fokozatosan ismerjük meg, milyen kapcsolat is volt Katniss és Peeta között. Ugyanilyen bevillanás van az apjáról is, amit én tulajdonképpen kicsit feleslegesnek éreztem.

Effieről nem hiszem, hogy sokat kellene írnom, róla már az előzetesekből is tudtuk, hogy tökéletes. Haymitch-csel egész őszintén nekem volt egy bajom: túl sokszor volt józan. Én a könyv alapján sokkal részegesebbnek képzeltem, és szerintem igazam is van. Itt kicsit finomítottak a dolgon, bár az tetszett, ahogyan először megjelent Katniss és Peeta előtt a vonaton.

A nyitóünnepséges véleményem már kifejtettem, alig várom, hogy normálisan kilassítva megnézhessem az összes kiválasztottat, normálisan mellétéve, hogy melyik körzet stb. A kiképzést nagyon jól megcsinálták, jobban, mint ahogy elképzeltem, de nekem kicsit kevés volt a Katniss-Peeta beszélgetés. Jóformán csak akkor este érintkeztek, amikor beszélgettek a tetőn, és az sem volt olyan jó, mint a könyvben.

Ja, az interjúk. Jó volt, jó volt, de kicsit sajnáltam, hogy nem voltak mind a színpadon, már csak azért is jobb lett volna, mert a második részben ugye mind fenn vannak a színpadon, amikor megfogják egymást kezét, itt pedig nem volt ilyen pillanat. (Már nem kézfogós, hanem amikor mind fenn voltak.)

Ahogy már írtam, nekem Senecából és Snow elnökből sok volt, Peetából (és főleg a Peeta-Katniss kapcsolatból) kevés. És bár Caesarból is sok volt, zseniális megoldás, hogy a dolgokat, amiket a könyvben Suzanne Collins leírt, és a megértéshez szükség van rájuk, elmondták a közvetítők.

A többi versenyzőt nagyon jól eltalálták, meg is lepődtem, hogy a rövid idő ellenére mindegyikük (na jó, a fontosabbak) jelleméről elég sokat megtudtunk.

A bőségszaru szerintem (és a barátnőm szerint is), borzalmasan ronda volt. És ezt tartom is. Nyilván nem az a funkciója, hogy szép legyen, na de akkor is...

Az arénán belüli vadászatot nagyon jól megcsinálták, az is jól átjött, hogy Peeta Katnisst szeretné védeni, ami meglepő volt, hogy mennyire megviseltek a gyilkosságok. A könyvben valahogy könnyebben átsiklottam a mellékszereplők halálán.

A barlangjelenetet nagyon-nagyon lerövidítették, és ezt kimondhatatlanul sajnálom. Azzal nem volt bajom, hogy Haymitch tudott szöveggel is üzenni, a csókos üzenetén még jót is derültünk a moziban. Na de akkor is. Nem igazán lehetett eldönteni, hogy most akkor mi van Katniss-szel. Tényleg szereti, vagy megjátssza, vagy mindkettő? Nem volt olyan tiszta, mint a könyvben, merthogy elég rövidre sikerült.

A közelharcok nagyon látványosak voltak, Cato maga a gonosz, ha ezt mondhatom, meg az a csaj is, akinek a nevét most hirtelen nem tudom, de Catoval jött.

A fütyülős-fecsegőposzátás rész, és az, ahogy Ruta meghal, és Katniss virágokkal borítja, nagyon jól sikerült. Még a mellettem ülő felnőtt férfi is elmorzsolt néhány könnycseppet.

Amire kicsit haragudtam, bár valószínűleg nehéz lett volna megoldani, azok a végén a kutyaszerű szörnyek. Mert nekem bennük pont az volt a drámai, hogy a régi versenyzők formáját öltötték, és hogyan ölsz meg valakit egyrészt még egyszer, amikor már megtetted, másrészt hogyan ölöd meg pl. Rutát, harmadrészt milyen elborzasztó már az egész gondolat!

Ami viszont szerintem a film csúcspillanata volt azok közül, amik a könyvben nem voltak, az egyértelműen az, amikor Senecát összezárják a tál bogyóval. Hát az valami zseniális. (Bár a barátnőmnek nem esett le, hogy akkor ő most meghal.) Ez gyakorlatilag annak a frappáns verziója, amikor a szultánok selyemszalagot küldtek, hogy fiam, vagy öngyilkos leszel, vagy mi nyírunk ki.

Ami a befejezést illeti, olyan szempontból jól sikerült, hogy ha nem lenne második rész (amit erősen kétlek), akkor is viszonylag lezárt a történet. Viszont nekem kicsit hiányzott, hogy most akkor tényleg tudatosuljon Peetában, hogy Katniss nem szereti szerelemmel. (Legalábbis még nincs tudatában.) Az viszont jól átjött, hogy hiába mentek vissza, és hiába volt ott a családjuk, ők maguk már megváltoztak attól, amit láttak és tettek.

SPOILER VÉGE

Szóval összefoglalva nekem nagyon tetszett, más mint a könyv, miközben ugyanolyan, de nem hiszem, hogy milliószor megnézem típusú film lesz, mert elég nyomasztó. Kíváncsi vagyok, másodikra milyen lesz. :)

Na jó, egyelőre ennyi, mert egyrészt mindjárt elalszom, másrészt pedig holnap megyek még egyszer a nővéremmel, és akkor majd még esetleg kiegészítem.

Friss

Közben rájöttem, hogy mi volt a filmben furcsa számomra. Az, hogy sokkal inkább a könyvhöz hasonló dinamikája volt, nem filmes. Már amennyiben ez érthető. :) 
Oszd meg Google Pluson

A szerző: Deszy

Deszy a bloggerkedést fanfictionökkel kezdte, azután hamar más területre nyargalt. Jelenleg könyves blogot vezet, Cassandra Clare rajongói oldalát, előzeteseket feliratoz, és próbál képben maradni a kedvenc színészei és sorozatai tekintetében is.
    Blogger Comment

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése